alapítvány

Újabb jótékonysági árverésre készülünk 2014 tavaszán. Ahogy azt néhány évvel ezelőtt már megvalósítottuk, több képzőművész barátunk közreműködésével újabb gyűjtésbe kezdünk a művészeti iskola javára. Tervünk az, hogy a jövő év tavaszán az ország több településén kiállítást és árverést rendezünk az összegyűlt alkotásokból.
Iskolánkat 2004-ben alapítottuk, így ebben a tanévben ünnepeljük működésünk 10. esztendejét. A hétköznapi életünkön felül ez ad okot arra, hogy újra megszervezzük és megrendezzük a jótékonysági árverésünket.

November 29-én másodszor találkoztak a Pihentető Művészet Felnőtteknek Klub tagjai az ART ÉRT Műhelyben, a Kazinczy út 27-ben. E második alkalommal – a kölcsönös ismerkedés után már – egy kicsit komolyabb feladat került a klubtagok elé.

A Pihentető Művészet Felnőtteknek című programunk első alkalommal októberben került megrendezésre az ART ÉRT Műhelyben. Az érdeklődőket feLugossy László és Csetneki József fogadta. Rövid ismerkedés után, a közös program megismerését követően közös kép elkészítésébe kezdtünk. Munka közben a Sárospatakhoz köthető művészeti témák mellett ki-ki elmesélhette, megmutathatta, mivel foglalkozik ő maga, milyen típusú munkái vannak már.

Megalakult az ART ÉRT-ben a Pihentető Művészet Felnőtteknek Klub. Az ott megbeszéltek alapján várunk még további tagokat. Az első foglalkozást október 25-én (pénteken) tartjuk az ART ÉRT Műhelyben, a Kazinczy út 27-ben, 17.00 órai kezdettel. A tervek szerint - előre láthatólag - minden hónap utolsó péntekjén találkozunk.

Bővebb információ a PatakInfo honlapon.

II. Civil Nap

Az AME ügyvezetése (Horn György, dr. Sipos Mihály és Bak Zsófia) 2013. március 20.-án, 16 órára kapott lehetőséget dr. Hoffmann Rózsa, Köznevelésért Felelős Államtitkár Asszonytól a 2012. december 3-án megkezdett aláírásgyűjtő akció során összegyűlt 15.243 érvényes aláírást tartalmazó ívek átadására, illetve a Horn György által az Államtitkárságnak elküldött probléma lista megbeszélésére.

Az aláírásokat törvényes keretek között átadtuk, átvételüket Államtitkár Asszony aláírásával hitelesítette.

Elindult a Sárospataki Civil Kerekasztal Egyesület honlapja az Újbástya Egyesület gondozásában. A szerkesztők várják a sárospataki civil szervezetekkel összefüggő információkat, programok híreit, pályázati munkájuk eredményeiről szóló beszámolókat, sajtóközleményeket, amelyeket ingyen tesznek közzé.
A blogban rendszeresen frissülő tartalmakhoz szólhatnak hozzá a véleményüket kifejteni szándékozók.

Sárospatak civil (társadalmi) szervezeteitől többször, több hullámban érkeztek információk, igények arra nézve, hogy szakmaterületenként, akár azonos részérdekek mentén egyeztetett, összehangolt fellépésre lenne szükség Sárospatakon a tervekben megfogalmazott célok hatékonyabb elérhetősége érdekében.
A történelem az, amely időről időre felerősíti azokat a szunnyadó erőket, amelyek működésére csak sajátos időszakokban fogalmazódik meg igény: ha nem megy minden rendben. Ezeket nevezi a szakirodalom alulról jövő kezdeményezéseknek, amelyek utat keresnek és találnak maguknak.

Az Átlátszó nevű internetes portál írása a pályázati támogatások egyikéről, amit mi is megpályáztunk, egyelőre tartaléklistára kerültünk...

Oldalak

Feliratkozás RSS - alapítvány csatornájára