TÁMOP
Félidejéhez érkezett a TÁMOP projektünk
A program keretében eddig megvalósult elemek megimsertetésére és szakmai értékelésére kerül sor az Art Ért Művészeti Iskolában Sárospatakon, 2012. február 15-én, 17.00 órakor.
Beszámolunk a tanév beindításáról, a szakköri foglalkozások eddigi tevékenységéről, tapasztalatairól, a két lezajlott vetélkedősorozatról, illetve a tanulmányi kirándulásokról.
Múzeumlátogatás a "Tehetség és Identitás" c. program keretében
Januárban, a "Tehetség és Identitás" c. programban résztvevő, iskolás korú tanulók a Néprajzi Múzeumba látogattak, ahol egy játékos múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A foglalkozás során megismerkedtek a régi mesterségekkel, a vidéki élet jellemzőivel. Az itt szerzett ismeretekről a játákos tárlatvezetést követően, vetélkedő formájában adtak számot.
Elkezdődtek a vetélkedők
Pácinban kezdetét vette a Tehetség és identitás program részét képező, telephelyenként megrendezésre kerülő vetélkedők sorozata. A jó hangulatú délutánon a diákok, játékos formában adtak számot az eddigi foglalkozásokon megszerzett tudásukról.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - Tehetség és Identitás
Határjárással majd ezt követően tematikus táborral intenzív szakaszába lépett az Art Ért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által elnyert TÁMOP pályázat megvalósítása. A nevelési–oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységét támogató projekt négy település, Boldogkőváralja, Pácin, Sárospatak és Taktaharkány települések partnerintézményeivel együtt zajlik.
Őszi tematikus tábor - Tehetség és identitás c. program
A Tehetség és identitás címet viselő program keretében került megrendezésre az Őszi tematikus tábor, ahol a Sárospataki Református Általános Iskola és a Pácini Általános Iskola projektünkben résztvevő, Hagyomány és kézművesség valamint Hétköznapi képzőművészet tematika szerint tanuló diákjai vettek részt.
"Tehetség és identitás" - Projektnyitó rendezvény
Az ART ÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tisztelettel meghívja Önt 2011. október 5-én, 17.00 órára, az V. András Étterembe (Sárospatak, Béla király tér 3.) a TEHETSÉG és IDENTITÁS c. programjának nyitórendezvényére, ahol megismerhetik projektünket és az abban közreműködő munkatársainkat, partnereinket.
Megkezdődött a munka a helytörténetis csoportokban
Kezdetét vette az ART ÉRT Művészeti Iskola, "Tehetség és Identitás" címet viselő programja. Az első foglalkozásokon a helytörténet tematikájú csoportok a saját településük határában található látnivalókkal ismerkedtek meg, egy lovaskocsis kirándulás keretében.
Az ART ÉRT nyertes pályázata a gyermekek neveléséért - Sajtóközlemény
Az ART ÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a TÁMOP 3.2.11/10-1 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása c. pályázatán 44 200 200 .- Ft-ot nyert. A projekt 3 tanórán kívüli foglalkozási tematikára épül.A „Hétköznapi képzőművészet”, a „Hagyományőrzés és kézművesség”,
